Displaying items by tag: dekoráció

2017. március 31.

Külcsíny és belbecs

Igazán ízletes megoldással készültünk csokiimádóknak. Ha a köszönetajándékodat szeretnéd még személyesebbé tenni, válassz bele egyedi tartalmat. A képen kézműves csokibonbonokat láthattok, de előfordult már fűmag, hűtőmágnes, mindenféle tabletták az esküvő utáni napra (fejfájás csillapító és vitaminok előnybe!). Mindezt egy ízléses kis köszönetajándék tasakba csomagoljuk, ami az esküvő meghívótok dizájnjával harmonizál. És, hogy miért zseniális? Mert nem simán csak egy köszönetajándékot kaptok, de egyből dekorációs eleme is az asztalnak, ültetőkártyaként is funkcionál, hiszen minden tasakot az ültetett vendég nevével látjuk el. Tipp: lányoknak/fiúknak különböző tartalom, gyerekeknek pedig valami korosztálynak megfelelő kedvenc édesség.

Egy kis ízelítő az idei év újdonságaiból. Gyertek hétvégén az Esküvő Kiállításra a Kongresszusi Központba, hogy személyesen is kézbe vehessétek csodaszép kártyáinkat. (Bartók terem).
Az egyik legizgalmasabb dolog amivel készülünk, a borospohárra helyezhető pillangó, melyet a vendég nevével feliratozunk. Kívánság szerint a pillangó szárnyai a meghívó dizájnmintáját is megkaphatják.

2013. április 18.

Köszönetajándék

Egyre népszerűbbek a köszönetajándék tasakocskáink. Az egyedi igényeket kiszolgáló, a meghívó dizájnját követő ötletes kis darabok méltán lehetnek díszei a ti ünnepi asztalotoknak is.  Korábban már írtunk arról, hogy ez a kis - szinte ékszer számba menő - apróság miért is 5:1-ben találmány. A köszönetajándék dizájnja megegyezik a választott meghívó grafikájával. Igény szerint színben tudunk igazodni az esküvői dekoráció színvilágához, így alkotva kerek egységet a meghívótól a menükártyán át az ültetési tablóig, valamint a köszönetajándékig.

Hálásak vagyunk, mikor megajándékoztok bennünket az esküvőtökröl készült képekkel. Így büszkén mutathatjuk be a még a Nagy Nap előtt álló pároknak, hogy milyen szépen kiegésztjük egymás munkáját Rövid Zsuzsi dekoratőrrel. A harmónia fontos, és a kevesebb néha több. Erről árulkodik ez a fotó is. A közös munka egyre több pozitív visszajelzést eredményezett, így arra gondoltunk, hogy egy kedvezménnyel kedveskedünk nektek. Ha megtiszteltek bizalmatokkal, és az Amare esküvői meghívóknál rendelitek a meghívóitokat, Rövid Zsuzsi a dekoráció árából 10% kedvezménnyel ajándékoz meg Benneteket. Az Amare és Rövid Zsuzsi dekoratőr közös munkája egységes hangulatot varázsol a nagy napotokra, ezt a képen látható Fire Flower Red LA4 meghívóhoz tartozó menükártya és ültetőkártya is megerősíti. Magát a megívót itt láthatjátok. Az ültetőkártya egyébként, a pár kérése egy másik grafikával készült, amit természetesen a dekoráció színvilágához alakítotunk. (kedvezményes ajánlat: 2012 év végéig)

Mindenki arra törekszik, hogy a legnagyobb harmónia jellemezze az esküvőjét. Biztos észrevettétek, hogy egy ideje együttműködünk Rövid Zsuzsi dekoratőrrel, a közös munka pedig egyre több pozitív visszajelzést eredményezett, így arra gondoltunk, hogy egy kedvezménnyel kedveskedünk nektek. Ha megtiszteltek bizalmatokkal, és az Amare esküvői meghívóknál rendelitek a meghívóitokat, az idei menükártya/ültetőkártya akció mellet, Rövid Zsuzsi a dekoráció árából 15% kedvezménnyel ajándékoz meg Benneteket. Az Amare és Rövid Zsuzsi dekoratőr közös munkája egységes hangulatot varázsol a nagy napotokra, ezt a képen látható a Petal Peach típusú esküvő meghívó és a hozzá tartozó masnis menükártya, valamint az esküvő színvilágához illeszkedő bájos kis asztaldísz és az ültetési tablót tartó állvány romantikus kis csokra is megerősíti. A hozzá tartozó ültetési tabló itt, ültetőkártyája itt, és köszönőkártyája itt található. (kedvezmény: 2012. dec. 31-éig)

2012. június 22.

Köszönetajándék 5:1-ben!

Kitaláltuk! Merthogy: 1.) Tovább viszi az esküvő meghívó dizájnját. 2.) Illeszkedik a esküvői dekoráció színvilágához, így külön dísze lehet a terített asztalnak. 3.) A köszönetajándék tasak egyik oldalán az ületett személy nevét tüntetjük fel, így egyúttal egy frappáns ültetőkártyát is kapunk. 4.) A tasak hátulján szerepel a köszönőszöveg, az ifjú pár nevével és a dátummal együtt. 5.) És végül a hagyományos cukrozott mandulát sem felejtettük ki. Válaszd ezt a megoldást, így költséghatékonyan elcsíphetsz az asztaldekorációra szánt összegből, valamint személyre szóló köszönetajándékkal kedveskedhetsz a vendégeidnek. Ezt az ajándékot biztosan megtartják emlékül a vendégeid!
A köszönetajándékról bővebben itt 

Az olyan fontos és életre szóló eseményt, mint az esküvő, érdemes a hozzá méltó módon megünnepelni. Ehhez mi esküvői meghívóval, menükártyával és ültetőkártyával tudunk hozzájárulni. Az impozáns helyszínek nyújtotta elegáns hangulatot fokozhatjuk a csodaszép, virágokkal székszoknyákkal, de a legegyszerűbb termet is széppé varázsolhatjuk néhány jó ötlettel. Érdemes egységes stílusban készülni az esküvőre, erre már a meghívó kiválasztásakor is gondolhatunk, de nem késő akkor sem, ha a menükártyák, ültető kártyák, ültetési rend, az asztali virágdíszek és a terem dekorációját hangoljuk össze. Tervezés és kivitelezés során mindenképpen a tökéletes összhangra törkeszünk. Látogass el Rövid Zsuzsi honlapjára és blogjára, ahol további virágköltemények, és esküvői dekorötletek közül inspirálódhatsz.
Mókás dolog gombhoz választani a kabátot, mi most ezt tesszük :) A csokorhoz ajánlott meghívónk egy zöld, egy hamvas barack, és egy pezsgő színű tekercs esküvői meghívó.